Első próbálkozás. Ne ölj meg mert borzalmas. Csak küldj valakit, aki megteszi helyetted. Vagy hazudd, hogy tetszik. Akkor vigasztalhat a tudat, hogy jól cselekszel.
Hogy írnád le legegyszerűbben a jó ember fogalmát?
Nem lop, nem csal, nem hazudik? A végletekig becsületes, tisztességes, hűséges és önfeláldozó? Valahogy így képzeljük el nem igaz? De nem létezik rá konkrét jellemzés, mert nincs hozzá társított kép. Nincs bálvány. Nincs alapjában véve jó ember.
Nincs hibátlan, nincs tökéletes.
Véteni sokszor könnyebb. Sokszor csak önmagunkért. De néha másokért is.
A hazug szavak útja sokkalta egyszerűbb. Mintha csak egyéni ötlettől vezérelve saját kis ösvényeket vágnának maguknak az elménktől egészen az ajkainkig. A nyomukban pedig ott lapul valahol az árnyékok sűrűjében az igazság. A megrekedt gondolatok, melyek vasmarokkal szorongatják belsőnket, s a kimondatlanságuk az, ami nagyobb fájdalmat okoz.
A szavakat lehet csűrni, csavarni, lehet szép ígéreteket tenni, hogy megnyugtassuk a szívet, s lecsillapítsuk a lélek fájdalmát, de végül a szavak nem jelentenek semmit. Csak címkék, amiket azért akasztunk a dolgokra, hogy a csenevész kis agyunk megértse rejtett természetüket.Az esetek legnagyobb százalékában a valóság teljesen más és az a legbölcsebb, aki hallgat.
De Steve Rogers nem hallgatott.
-Tényleg nem tudja, hogy kell a nőkkel beszélni igaz?-ahogy a kérdés eljutott a fiú tudatáig, már valahol bánta, hogy nem ecsetelte tovább azon helyek listáját, ahol megverték. Miért mondta a nőre, hogy gyönyörű? És legfőképp, hogy dáma? Talán csak azért mert..
-Ilyen hosszan még egy nővel sem beszélgettem.-maga sem tudta honnan, de a hazugság mélyen a tudatalattijából tört elő, s ez volt a második dolog, ami nem volt igaz azon dolgok közül, amit Carter ügynök füle hallatára kinyögött.
Mi volt az első?
"Ha futni kezdesz, nem hagynak megállni. Nem lehet örökké futni!"
Nagy szavak ezek olyasvalakitől, aki hosszú hónapok óta menekül. Az emlékei elől.
Néha beérik, s olyan erősen ráakaszkodnak, hogy azt gondolja nem lesz képes ismét lerázni őket. De ha őszinte akar lenni magához, soha nem hagyta le őket eléggé ahhoz, hogy ne érezze a közelségüket, s többször kívánta, bár lekapcsolhatná érzelmeit, mint egy kapcsolót.
De azzal együtt minden emberség is megszűnne benne. Bár ez attól függ mit nevezünk emberinek?
A tehetetlenséget egész biztosan.
És menyire nevezheti magát embernek valaki, aki képtelen segíteni azon, akit szeret?
A hazugságok lánca csak újabb szemekkel bővült, s már végül szóba került a várakozás a tökéletes partnerre. Arra, aki nem tűnt eddig fontosnak.
De az igazság az, hogy megvolt a tökéletes partner. Megvolt.
És minden annyira jól működött. Mindannak ellenére, hogy a háború dúlt, ők pedig túl fiatalok voltak még. De együtt voltak és boldogok. És ez akkor többet jelentett bárminél.
A vörös ciklon minden éjjel kísérti álmában. Az a gyönyörű nő, akinek személyiségét annyira emlékeibe idézi Carter. Talán ezért mondta neki azt, amit.
De Gina más volt. Több tekintetben, de a lényeg az ígéret volt. Egy jobb élet ígérete.
Steve egy békésebb világot akart teremteni a lánynak, ezért próbált oly elkeseredetten bejutni fiatal honfitársai közé a seregbe. Legalábbis édesapja tisztelete mellett.
Épp egy sikertelen próbálkozáson volt túl. Ismét az ismert szöveggél rázták le. A betegség már önmagában véve kizáró ok.
Steve igazából mindig is tudta, hogy Gina szívesebben tudná maga mellett, mint a fronton, de ezt sosem mondta neki, hisz tudta mit jelent a fiúnak mindez. Nem ezt ő csak látta.
A szemében látta minden egyes alkalommal azt a pillanatnyi, tűnékeny csillanást, azt a boldog szikrát, mely megjelent a sötét íriszekben, mikor közölte: elutasították!
Épp a kis lakáshoz közeli virág árus hölgynél vásárolt volna egy kisebb csokrot, amikor meglátta a lángtengerben fürdő épületet. A sikolyok azóta is ott rejtőznek elméje legsötétebb zugában, hogy a legváratlanabb pillanatokban támadjanak. De az újra és újra konduló vészharang mellett a fejében egy másik mondat is visszhangzott: Nincs túlélő.
Erskine azt mondta neki, hogy azért választották őt a feladatra, mert jó ember. Mert képes lesz megbecsülni az erejét és mert a szérum nem csak a fizikai adottságait erősíti, hanem a belső tulajdonságait is. A jóból jobb lesz, a rosszból pedig rosszabb.
Ökölbe szorított kezét combjain pihentetve ült a kocsiban, s a pillanatnyi csendben csak az éles kattogás és zúgás tette teljessé a saját belső poklát, mely az autó motorjából töltötte meg a belteret.
Steve alsó ajkába harapott, ahogy a gyűrűs ujjára pillantott. Halvány lenyomat jelezte csupán, hogy egykor büszkén viselt ült a helyén. De már nincs ott.
És a medálról függő aranygyűrű, most szinte égette a bőrét, s egész testét mázsás súlyként készült lehúzni, de nem csak a kocsi padlójára vagy az utca aszfaltjára. Nem. Azt akarta, hogy ő is ott legyen. Ott lent bársonnyal bélelt koporsóban. Amellett, ami a lányból maradt.
Legfőképp csak az emlékek.
-Szeretlek.-nyomott csókot a lány homlokára, az pedig csak elfintorodott. Steve nevetve csapott a homlokára, mert csak akkor jutott eszébe, hogy Gina mennyire elcsépeltnek is tartotta ezt a kifejezést és megígértette vele, hogy kitalál valami mást. Valami egyedit. -És mit szólnál ehhez?-kérdezte, majd egy pillanatig még habozott.-Ahelyett, hogy azt mondanám szeretlek, azt mondom, hogy te vagy a mindent elsöprő imádatom tárgya?
A kacaj, melyet a lány hallatott még ott él benne. A tudattal együtt, hogy ez volt az utolsó ígérete, amit meg tudott tartani.
És pont mikor leparkolt a jármű, eszébe jutott még valami. Elfelejtette megkérdezni Erskine-t, hogy ha ez a dolog felerősíti jó tulajdonsáégait, a bűntudata is vele együtt növekszik majd?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése