2017. augusztus 28., hétfő

Breaking free! /DESTIEL/


Hát, ez a pillnat is elérkezett számomra. Nekem, akinek egészen eddig életidegen volt egy slash papírra vetése ( az olvasásával ugyanis maximálisan elvagyok), most jött el hozzá a kellő bátorságom, hogy megpróbálkozzam az első szösszenettel, melynek főszereplői a már jól ismert páros. Az egész igazából egy dalra épül. Egy régi Disney-s kedvencemre, ami ihletet adott és egyben keretbe fonta ezt a novellát. ( Ezt esetlegesen célszerűbb megnézni, annak, aki nem ismerné, mert a történet során nagy részben a VIDEÓRA  építek.) Szóval minden félelmem ellenére, úgy döntöttem publikálom a művet. Minden közreműködést és segítséget köszönöm Moony-nak és Meg-nek!

Sophean







Castiel, arcán derűs mosollyal nyúlt távirányítóért, ahogy az utolsó akkordok is lecsengtek a filmből és már a stáblistában szereplő nevek vették csak birtokba a tévé képernyőjét

A helyiségre hirtelen csend telepedett, ahogy az angyal a piros gombot megnyomva helyezte üzemen kívül a készüléket. Gondolataiba mélyedve bámulta a sötét kijelzőt, közben fejében újra és újra lejátszotta Gabriella és Troy közös dalát.
 
Mert talán ez volt az a szál, ami leginkább magával ragadta a produkcióban, s a ’Breaking free’ által vált számra kézzel foghatóvá a film. 

Önmagát is meglepte a tény, hogy a két főszereplő bőrébe bújtatva, valahol mélyen a gesztusokban és a viselkedésben  felismerni vélte önvalóját és az idősebbik Winchestert. A vadászát.
 
Ajka szélesebb mosolyra húzódott, miközben felállt. Gondolat öltött formát elméjében, amit mindenképp szeretett volna megvalósítani. Csak abban nem volt biztos, mennyire is fog ez tetszeni a másiknak.



~~~



Dean álomittasan pislogott a plafonra, egyre többször, és sűrűbben, hogy látását kitisztíthassa. Lassan tornázta magát ülő pozícióba, s körbenézett. Beletelt néhány pillanatba, mire felfogta, hogy elaludt a délután közepén.

Ehhez nyilván lehetett némi köze annak a néhány Whiskeynek, amit a bárban ivott, mielőtt visszajöttek volna a bunkerba. Ami azt illeti, a kocsiba szállástól elég homályosnak bizonyult számára minden részlet, ami fura volt neki. Nem szokott ennyire mélyre süllyedni. Főleg alkoholtól nem. Talán csak a kimerültség tette?  Talán csak az, hogy belefáradt mindabba, amit gyerekkora óta csinál. 
 
 Egyedül volt a szobában. Sam és Cas biztos csak betuszkolták az ágyba, miután az Impalában elnyomta az álom, aztán pedig saját kis zugukba vonultak, hogy ne zavarhassák.  Bár Castiel rend szerint szerette nézni, ahogyan alszik. Most nyilván talált valami érdekesebb elfoglaltságot magának, minthogy őt figyelje.

Eldöntötte hát, hogy megkeresi az angyalát, ám miután köntösbe bújt gyomra hangos korgással jelezte, hogy az első út bizony nem a szárnyas irányába kellene hogy tartson, hanem homlokegyenest a konyhába. Dean hasára tette kezét, mintha csak ezzel elcsitíthatná, mint valami gyereket. 
Elindult a konyha felé, hisz Cast már azután is felkutathatja, ha betárazott egy szendvicset.

- Az istenit neki, hogy itt semmi ehetőt nem talál az ember! - dühösen csapta be a hűtő ajtaját a vadász. A készülékben néhány üveg sört leszámítva, csak egy-két üres doboz vagy szalvéta árválkodott, így az idősebbik Winchester képtelen volt beérni azzal, hogy megvárja, míg Sam visszatér a bevásárlásból, mint ahogy azt a kis üzenetben is meghagyta az asztalon

- Remek! - fordult a konyhapult felé, aztán pedig csak a folyosóról beszűrődő hangokra figyelt. Remélte, hogy testvére érkezett meg az életmentő étellel, de csak a kék szemű lépett be az ajtón.
 Ennek a ténynek sem örült kevésbé, hisz minden alkalommal, mikor megpillantotta fekete hajút, pillangók keltek életre a gyomrában. Ezzel jelenleg csak az az egy probléma akadt, hogy azok nem voltak képesek megszüntetni az éhségét.

- Helló Dean! - lépett hozzá az angyal derűsen, és csókot lopott a zsémbelődő férfi ajkairól.
- Hali - bökte oda a vadász és végigtekintve a ballonkbátos alakon, nagyot sóhajtott annak jó kedélyűségén. Legalább neki nem kell éreznie, milyen éhezni.

- Jól vagy? - kérdezte fejét oldalra biccentve az angyal.
- Csodásan! - vetette oda gúnyosan Dean, majd egy pillanatig elgondolkodott hangsúlyán, hisz nem Cas tehet róla, hogy neki nincs mit ennie.
- Ne haragudj - engedte ki a benntartott levegőjét - Csak éhes vagyok. **
- Semmi baj! - mosolygott a szárnyas lény az előtte állóra, s kissé zavarban, de belekezdett mondandójába.
- Az imént néztem meg a High Scool Musical című filmet - nem törődött a vadász szemöldökráncolásával, és nem várta meg a válaszreakciót sem, hisz azzal tisztában volt, hogy ugyan a Winchester fivéreknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy képben legyenek a legújabb filmekkel, valahogy biztosra vette volna, Dean tudja,  az imént említett  felvétel eredetileg gyermeki célközönséget szeretett volna bevonzani.
- És ami azt illeti nagyon is tetszett - bólintott Castiel, mire Dean is szólásra nyitotta a száját.
- Jól van Cas, szeretlek, de ebbe ne menjünk bele, jó? - kérdezte a zöld szemű férfi költőien, hisz nemigen várt rá választ, csak mondatával egyidejűleg vett egy kilencven fokos fordulatot, hogy a hűtőből kivehessen  egy sört.Úgy érezte, az elkövetkezendő beszélgetéshez szüksége lesz rá.  Volt egy olyan érzése, hogy ez folytatódni fog.

 A vállán érezte Castiel érintését, s abban a pillanatban a készülék is eltűnt a szeme elől, s eddigi helyén egy mélyvörös, vastag függöny ereszkedett lefelé, s eltakart egy hatalmas repedést a falon, melyen Dean végigfuttatva a tekintetét sebtében felakasztgatott maszkokat látott

- MI A SZAR? - kanyarodott vissza tengelye körül, s ahogy a vele szemben állóra vezette borús, tekintetét, megütközve konstatálta, hogy nemcsak a környezet, de szerelme kinézete is megváltozott. Castiel a megszokott szerelés helyett egy szürke pólót, és fekete farmernadrágot, mindezek felett pedig egy fehér laboratóriumi köpenyt viselt.
 A köpeny bal oldalának mellrészén egy textil felvarró ékeskedett, mely MOL felirattal volt ellátva, belőle pedig egy rövid kék szalag lógott le. Gyors pillantást vetett magára is, és a tény, hogy fehér-piros melegítőszettben feszített, s ezek alatt egy tizennégyes számmal ellátott D. WINCHESTER mez kapott helyet, teljesen elfelejtette vele az éhségérzetét.

Ha igazán őszinte akart lenni magához,  ez valahogy minden mást háttérbe szorított.
- Tetszik? - kérdezte az angyal enyhe pírral arcán, mire Dean körbenézett a megváltozott terepen, és a sok kellékből, felaggatott jelmezből felállított barikádok alapján, rövid idő alatt összerakta magában, hogy valószínűleg valami színházterem színfalai mögött vannak.
 Nem igazán értette, hogy az egész nevetséges jelmezbe bújtatott helyzetben minek is kellene tetszenie neki?
- Cas, mi a franc ez?  -mutatott körbe idegesen az idősebbik Winchester, majd tépni kezdte magán  műszálas melegítőjét - És mik ezek az idétlen göncök?

 Az angyal szólásra nyitotta a száját, de fura csikorgó zaj állta útját annak, hogy beszélni tudjon. Mindketten a hang felé kapták tekintetüket. Ez a halk recsegés volt az, ahogy a színpad függönye felemelkedett, és vakító fényességbe vonta a rajta állókat. Dean szeme elé tette a kezét, hogy tisztuljon a látása, de a hangos üdvrivalgás, ami a fényszórók megjelenésével kezdetét vette, kissé megrémítette.
 Néhány pillanat múlva, mikor már a hirtelen fény hatására szemében táncoló pontok már nem jelentettek olyan zavaró tényezőt, egy félig teli lévő nézőtér tárult elé, ismerős arcokkal. A sorokat megtöltötték a Winchesterek hajdani, és mostani barátai vagy ellenségei Charlietól kezdve egészen Crowley-ig, az angyalokat és démonokat, valamint különböző teremtményeket beleértve.
 Ők is ugyanolyan  hülye maskarákban voltak. Kevin például még egy dioptriás szemüveget is viselt, mintha nem lenne önmagában is elég borzasztó rajta az egy számmal nagyobb köpeny.  Lisa, Hannah és Meg pompomlány szerelésben üldögéltek, néha egymásra néztek, összesúgtak, majd felnevettek. Adam és  Garth ugyanolyan mezegyütteseket viseltek, mint Dean, csak más szám, valamint név volt rájuk hímezve.

Lucifer az egyik színpadhoz közeli sarokban állt és gúnyos mosollyal intett a vadász felé, majd valamit firkantott a kezében lévő kartonra, és orrára húzta nevetséges szemüvegét.

Az idősebb Winchesternek szépen lassan, de kezdett összeállni a kép, bár mégiscsak testvére alakja tette fel a pontot az i-re, aki  a színpad  szélén egy zongora mögött ült, és a kottákat igazgatta, majd kisimított egy nem létező ráncot bordó zakója ujján, s ezzel együtt elcsúsztatta csokornyakkendőjét.

- Ugye, ez nem egy jelenet, abból a marhaságból? - tette fel a vadász, az ismételten költői kérdést, az angyalra tekintve. A meghökkentően hirtelen támadt csendben rájött, hogy mindenki őt bámulja, és igyekezett legyűrni ezt a zavarát.

- Ami azt illeti, de - mosolyodott el Castiel, és csettintett egyet, mire a Dean, és a saját kezében egy mikrofon jelent meg. A másik meglepetésében megfagyott egy pillanatra, és úgy bámult a kihangosító szerkentyűre, mintha az egy kibiztosított gránát lenne, amit már nincs kellő ideje eldobni ahhoz, hogy ő ne sérüljön kevésbé a detonációban.

- Te azt akarod, hogy énekeljek? - meredt rá Dean falfehér ábrázattal. A kék szemű csak bólintott egyet, majd jelzett Samnek, aki egy dallamot indított a zongorán, s itt végleg betelt a pohár Dean Winchester számára.
- NA MOST VOLT ELÉG! - emelte fel a hangját, mire abban a pillanatban megfagyott az idő. Testvére keze megállt a billentyűk felett, a közönség ledermedt egy-egy mozdulatban. Mintha csak valaki megnyomta volna a ’Szünet’ feliratú gombot a lejátszón.
- Cas, mégis mi  fenét képzelsz? - bámult mérgesen a kék szeműre, aki inkább elfordította a tekintetét.
- Naphosszat szörnyeket gyilkolászom. Fáradt vagyok. Nem vágyom jobban semmire, minthogy egyek valamit, és ismét kidőljek az ágyon, leginkább veled - a mondat befejezésére apró mosolyfoszlány tört magának utat az isteni lény arcán, de a folytatás  beárnyékolta az egyébként is eltűnni készülő boldogságát.
- Erre te most rákattansz egy kurva filmre, amit megjegyzem: 9 - 13 éves kislányoknak szántak jó néhány évvel ezelőtt. Megtöltesz egy termet a legnagyobb ellenségeimmel, és a halott barátaimmal, aztán azt várod, hogy énekeljek?-kezét ökölbe szorítva remegett. Visszhangzott minden szava a fennmaradó némaságban.

- Én csak... - kereste a szavakat Castiel -Szabaddá akartalak tenni - motyogta, majd elfordulva araszolni kezdett a zongora felé, s ahogy odaért leült a még mindig megfagyott Sam mellé. Szomorú tekintete Dean lelke mélyére égette magát.  Idegesen fordult a másik irányba és karba font kézzel tett néhány lépést.

Még hogy szabaddá tenni! Mégis, hogy lenne szabadabb egy Disney stúdió által kreált karakter megformálásával, egy kitalált kis gondolati világban? Mivel lenne jobb, ez az egész?  Marhaság!  Casnek lehetne már ennyi esze! Ismerhetné ennyire, hogy neki nem ez a szórakozás, nem ez a felüdülés, nem ez a szabadság!
  Lopva pillantott az angyalra, majd szem-forgatva konstatálta, hogy az éppolyan mozdulatlan és búbánatos, mint néhány pillanattal ez előtt volt.
 És ami a legrosszabb, hogy ezután ő lesz a rossz fiú, mert megbántotta kedvesét. Hangos sóhajt kieresztve azt kívánta, bárcsak lett volna esélye megkaparintani azt a sört, amiért indult, mielőtt ez a kis  zenés pokol megelevenedett volna.
  Abban a pillanatban, ahogy kigondolta, szabad kezében egy hűtött üveg jelent meg, kibontott kupakkal. Megrökönyödve figyelte a párás felületű tárgyat, sőt bele is szagolt és hosszú gondolkodás után belekortyolt.
 A kedvenc söre volt, amit minden alkalommal vásárol. Nyugtázta az észrevételt, miszerint Cas ebben az apró kis ’filmben’ neki is megadta a lehetőséget a teremtésre. Legalábbis azt gondolja.
  Bizonyításképp a reflektorok felé fordult, majd azt gondolta, mennyivel jobb lenne, ha kevésbé égetnék ki a szemét, mire  a lámpák azonnal lejjebb adtak fényük erejéből. Arca grimaszba torzult egy pillanatra, majd hangosat sóhajtott.
 Annyira ironikus és nonszensz volt önmagát látnia ebben a Men Of Letters feliratos melegítőben parádézni, miközben egy gimnáziumi színházteremben sörözik.

- Embereld meg magad, Dean Winchester! -motyogta mag elé alig hallhatóan - Meg tudod csinálni! Castiel kedvéért! - nagy lendülettel meghúzta az üveget, majd azt kívánta bár eltűnne, s a következő pillanatban már csak a mikrofon volt a kezében. Ahogy az angyala felé lépkedett, és gondolatait lapozgatva arra jutott, hogy az lenne a legjobb, ha mindent előröl kezdenének.

A függöny egy szempillantás alatt hangtalanul ereszkedett le, eltakarva előlük a nagy tömeget. Sam még mindig ott ült mozdulatlanul a zongoránál, de ezúttal a kottákat igazgató pozíciójában merevedett le, amiben nyilván még akkor volt, mikor Cas idehozta őket.
 Jelenleg úgy tűnt, mintha a bibliai alak is belépett volna a szüneteltetettek sorába, hisz a körülötte folyó eseményekből nem igazán tűnt fel neki semmi. Dean egy fejcsóválással gondolt arra, hogy most már készen áll. Minden indulhat.
  Halk recsegés. Fények, suttogások, beszélgetés, de Castiel még mindig csak bámulta a padlót mély letargiában.  Ahogy az angyalt figyelte, egy pillanatra találkozott a tekintete a testvérével, aki mintha némán azt akarta volna kérdezni „Mehet?”

Dean bólintott, s ahogy a dallam betöltötte a helyiséget, Cas is felocsúdott, és csodálkozva nézett a vadászra, akinek abban a pillanatban elkerekedtek a szemei a felismeréstől.

Nem is tudja a szöveget!  Csak figyelte, ahogy a kék szemű felállt, és elméjében, mint rég ismert dal, idéződött fel az egyébként teljesen idegen strófa, de ahogy már csak néhány lépés választotta el kedvesétől, úgy döntött inkább hagyja, hogy magával vigye a sodrás. Szájához emelte a mikrofont és énekelni kezdett.

We're soaring, flying.
There's not a star in heaven that we can't reach
/Szárnyalunk, repülünk.
Nincs olyan csillag a Mennyországban, amit ne tudnánk elérni./

A második sor közben kinyújtotta karját, s úgy tett, mintha  egy csillagot kapott volna el, hogy aztán kedvese kezébe adhassa, s azt szorosan tartsák egyben együtt. Ketten. Castiel szolid mosollyal arcán kezdett dalolni.

If we're trying, So we're breaking free
/Ha próbálkozunk, kiszabadulhatunk./

Ismét Deanen volt a sor, ő pedig a következő mondatokat a közönség felé fordulva énekelte, s néhány helyen még kutatta is  az ismerős tekinteteket.

You know the world can see us
In a way that's diffrerent than who we are
/Tudod, hogy az egész világ láthat minket.
Egy másik módon, mint amilyenek vagyunk./

Mielőtt Cas ismét ajkaihoz emelte volna a mikrofont, óvatosan elengedte Dean kezét, és hátrálni kezdett.
Creating space between us
'Til we're separate hearts
/Űrt teremtenek közöttünk,
Amíg elváló szívek nem leszünk./

Deanben egy pillanatra megfordult a világ, és belelátta magukat az ellentétes szerepekbe.

Vagy csak a szöveg az oka? Amiatt lenne az egész?
Hangjuk ezúttal közösen csendült fel, ahogy a dallam is gyorsított, ők pedig egy pillanatra sem szüntették meg a szemkontaktust.

But your faith, it gives me strength
Strength to believe...
/De a hited erőt ad nekem.
Erőt, hogy higgyek. /
We're soaring, flying.
There's not a star in heaven that we can't reach
/Szárnyalunk, repülünk.
Nincs olyan csillag a Mennyországban, amit ne tudnánk elérni./

A refrén beindultával elégedett zsivaj támadt a nézőtéren, és néhányan ütemre tapsolni kezdtek. Ez felbátorította Deant, aki nem csak azt konstatálta büszkén, hogy önfeledten kezdett táncolni éneklés közben, de azt is, hogy tisztán énekel. Azt viszont már nem tudta, hogy a saját hangján, vagy angyala beépített-e egy mini autotune-t ebbe az elképzelt világba. (nem tudom, mi az az autotune, de sejtem.) :)

If we're trying
Yeah, we're breaking free
We're breaking free
/Ha próbálkozunk, Igen, kiszabadulunk.
Kiszabadulunk./

Castiel a színpad egyik sarka felé sietett, hogy ledobja a mozgásban gátló köpenyét, s közben figyelni az egyre önfeledtebb vadászt, akinek hangja betölti a teret.

Can you feel it building
Like a wave the ocean just can't control
/Érzed, ahogyan épül?
Mint egy hullám, amit az óceán nem tud irányítani./

Ahogy az angyal visszalépdelt, szerelme egy mozdulattal adta át neki a dal fonalát.

Conected by a feeling
Oooh, in our very souls
/Össze vagyunk kapcsolva egy érzéssel.
A lelkünk mélyén./

Hangjuk ismét egybe fonódott, ahogy körbetáncolták egymást a színpadon.


Rising ' til it lifts us up
So everyone can see...
/Fölemelkedünk, amíg fölvisz minket,
És így mindenki láthatja../

We're breaking free
Soaring, flying
/Kiszabadulunk.
Szárnyalunk, repülünk./

There's not a star in heaven
That we can't reach
/Nincs olyan csillag a Mennyországban, amit ne tudnánk elérni/
If we're trying
Yeah, we're breaking free
We're breaking free
/Ha próbálkozunk, kiszabadulhatunk.
Kiszabadulunk./

Running, climbing
To get to that place to be all that we can be
/Futunk, mászunk
Hogy eljussunk arra a helyre, ahol bármik lehetünk/

Néhányszor az elégedett közönségre néztek, és szívüket átjárta a zeneszó.

Now's the time
So we're breaking free
We're breaking free
/Itt az idő.
Szóval kiszabadulunk.
Kiszabadulunk./

Egymást körbe lépdelve a zongoráig araszoltak, s ott folytatták tovább a dalt, ahol a fiatalabbik Winchester is beleélte magát a szerzeménybe, és némán tátogta a szöveget.

More than hope
More than faith
/Több mint remény,
Több, mint hit/

This is truth
This is fate
And together we see it coming
/ Ez igaz.
Ez a sors.
És együtt látjuk, ahogyan eljön./
 
A vadászt néha egy-egy sor szünetben elragadták gondolatai. Nem tudta teljesen tisztázni önmagában a tényt, hogyan passzolhat hozzájuk ennyire egy övéjüktől fényév távolságra álló szerep, melyet nem mellesleg egy önreklámozó gyerekcsatorna alkotott meg  tizenéves korosztálynak címezve.

More than you
More than me
/Több mint te.
Több, mint én./
Not a want, but a need
Both of us breaking free
/Nem akarat, nem szükség.
Mindkettőnk kiszabadul./

Soarin, flying.
There's not a star in heaven
That we can't reach
/Szárnyalunk, repülünk.
Nincs olyan csillag a Mennyországban, amit ne tudnánk elérni./

Ismét a közönségre néztek, ami felállva tapsolt. Egy-egy arc olykor jobban kivehető volt a tömegből. Legutóbb például Dean azt látta, ahogy Lucifer eldobja a  kezében tartott mappát, és tapsolni kezd.

If we're trying
Yeah, we're breaking free
Breaking free
/Ha próbálkozunk, kiszabadulhatunk.
Kiszabadulunk./

We're running
Climbing
To get to that place
To be all that we can be.
/Futunk, mászunk
Hogy eljussunk arra a helyre, ahol bármik lehetünk/

Now's the time
So we're breaking free
Breaking free.
/Itt az idő.
Szóval kiszabadulunk.
Kiszabadulunk./

Ahogy a zongora ismét lassabb ütemre váltott ők is lassítottak, s egymás mellé kerülve fonták össze karjaikat, s tekintetüket egymáséba fúrták.

You know the world can see us
In a way that's diffrerent than who we are
/Tudod, hogy az egész világ láthat minket.
Egy másik módon, mint amilyenek vagyunk./


Abban a pillanatban megszűnt minden körülöttük, s az őrült tömeg, a fények, a színpad.. Semmi sem számított. Semmi sem volt. Csak ők ketten. Ők ketten, és eggyé váltak egy csókban.

Dean Winchester, bár furcsán mutatta ki, de örült, hogy az angyalának tetszett ez az egész. Örült, hogy boldog, ebben a kreált történetben.
Örült, hogy kiszabadult.  Hogy kiszabadultak.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett az írásod. Cas ajándéka Deanek nagyon meghatott. Remélem fel tudok én is nőni majd hozzátok.🤗🤗

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett az írásod. Cas ajándéka Deanek nagyon meghatott. Remélem fel tudok én is nőni majd hozzátok.🤗🤗

    VálaszTörlés