2019. március 16., szombat

Shh!


A szokásos téli ünnepségre voltunk hivatalosak. Természetesen mindenki, Asgard aprajanagyja puccba vágta magát és a trónterem hatalmas oszlopai között kifinomult és beszélgetést folytattak. A csillivilli ruhák és üres mondandók között cikázva kerestem az egyetlen személyt, akiért megjelentem ezen az unalmas és hamis rendezvényen. 

Sehol nem találtam a feketehajú örököst, így zavaromban és idegességemben levettem az első pohár pezsgőt. Segített megnyugtatni az idegeimet, de tartott túl sokáig, így a követte egy újabb a mellettem álló pincér srác tálcájáról. Éppen leemeltem a poharat mikor Thor jelent meg pár társasággal odébb. Az öblös nevetéséről bármikor felismertem volna az istenséget. Lehúztam az alkoholt, majd odacsapódtam, hátha segít kideríteni, merre lehet az öccse. 

Sajnálatos módon a szőkeség sem volt már józan, így túl sok információt nem sikerült kiszednem összeakadt mondataiból. Vagy jobbra, vagy balra ment, mikor utoljára látta… Hát remek! 

Egy másik társasághoz csapódva, újabb adag pia csúszott le a torkomon, majd még egy és még egy. A végén már nem számoltam. Gyűlöltem Lokit, amiért egyedül hagyott, pedig nagyon jól tudta, hogy mennyire herótom van az ilyen parádés eseményektől. Egy szimpatikusnak tűnő nővel elegyedtem értelmetlen csevegésbe az évente rendezett harcosok versenyéről. Szerették volna, ha jelentkezem, de mivel csak tiszteletbeli asgardi voltam, így a szabályzat tiltotta. 

Annyira kedvesnek tűnt, hogy meglepő módon saját magamról is mesélni kezdtem neki, ami odáig vezetett, hogy elkotyogtam a legújabb titkomat, miszerint férjnél vagyok. 

-Ki a szerencsés? Asgardi? Midgardi? Másik világ béli esetleg? – Faggatott, míg még egy pohárral szerzett a finom italból. 
-Igen, helybéli. 
-Jó képű? – Érdeklődött csillogó szemekkel. 
-Nagyon – sóhajtottam, majd közelebb hajoltam hozzá és a fülébe súgtam. – Loki az! 
-Nem értem… - vonta össze a nő a szemöldökét, amire én büszkén és a tőlem telhető leghangosabban elkiáltottam magam. 
-Loki a férjem!! – A szerencsémnek hála, abban a percben hallgatott el az addig üvöltve bömbölő báli zene, amire mindenki felénk kapta a tekintetét. Még a hullarészeg sógorom is. Az egyik pillanatban még zavarba jőve bámultam a földet, majd a másikban az emlegetett ugrott elém teljesen elhűlt arccal. 

-Shh! – Csitított. – Apám meghallja. 


-Hol a fenében voltál? – Dobbantottam magassarkúba bújtatott lábammal, akár egy kisgyerek. 
-Te részeg vagy. – Sóhajtotta, majd elkapva a derekam kémlelt körül ki figyel minket. – Ha lebukunk, amiért berúgtál mind a ketten rettentően ráfázunk Raven! – Súgta mérges hangon. 
-És ez kinek a hibája őnagysága? – Kértem számon, hiszen ha nem hagy magamra, nem rúgok be ennyire. 
-Sajnálom, nem kellett volna eltűnjek, de fontos megbeszélést hívtak össze, ugyanis Heimdall jelentette, hogy látta, amint a néped ellenünk szövetkezik. Nem hagyhattam, hogy háborúba torkolljon a dolog, hiszen akkor két ellentétes oldalon harcolnánk. Ez pedig… 
-Kifogásnak nem rossz. – Forgattam meg a szemem, aztán elkapva hideg tenyerét a parkettára húztam táncolni. Így legalább biztos nem bukok orra, ez tűnt a legszerencsésebb verziónak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése