2018. november 3., szombat

Gone with the Sin


Egy éjszaka. Ennyi kellett csupán, hogy az életem örökké, egy gödör mélyén pislogva bámulja, ahogy mindent elveszít. A varázslat hátrahagyott illatát még mindig éreztem a levegőben, mégis kevés volt hozzá, hogy megmentse. Elment. Örökre. Viszlát Jen. 

Torkom száraz, gombóc méretű bűntudat mardosta. Egyértelműen az én hibám volt, hogy elveszítettük. Az angyali, boszokányos mosolyát, a méreggel és daccal telt tekintetét, mikor épp nem adott igazat senkinek. A földöntúli arckifejezést, ami képes volt dinasztiákat lerombolni. Viszlát Jen. 

Csak el szeretnék köszönni. És megköszönni, amit értem tettél. Megmutattad mit jelent egész embernek lenni. Igazán törődni valakivel magadon kívül és feláldozni a mindent érte. A mindent elsöprő szerelmet. A társat, aki ott van a bajban és akihez fordulhatsz bármivel, akkor sem ítél el. Viszlát Jen. 

Érzem az érintését, ami megnyugtat és elvisz magával minden fájdalmat. A kedves szavakat. Örökké a fülemben csengenek. Képes vagy rá... Suttogta halkan minden döntésnél és nem hagyta, hogy tönkremenjek. Megbocsátott, mikor hibáztam és betakart, ha féltem. Viszlát Jen. 

Miért hagytál itt? Miért léptél le ilyen könnyen? Miért nem segítesz tovább? Miért futamodtál meg? Mi nem volt elég? Miért kellett az egyszerűbb utat választanod? Miért nem küzdöttél? Merre jársz? Hiányzom? Viszlát Jen. 

Szeretsz e még valaha? Érzi e a szíved azt az apró dobbanást, melyet egyetlen ember volt képes kiváltani belőled? Mikor meglátod a hosszú tincseket, képes leszel e mosolyogva az illatától megőrülni? Dehogy. Viszlát Jen. 

Én csak remélem, hogy egyszer még visszatérsz közénk, esetleg egy másik életben. Egy kevésbé bűnös valóságban, ahol minden cukormáz és a az igaz szerelem egymásra talál, bármi álljon is közéjük. Viszlát Jen. 

A hiányod fáj, de tudom jól, hogy megtalálod a helyes utat. Azt az éles kövekkel díszített sort, ami hozzám vezet. Hiszek benne, hogy a minket összekötő fonál elszakíthatatlan és visszatalálsz hozzám. Addig pedig… viszlát Jen. 

Talán egy másik életben... 

Viszlát Jen. Köszöntem el Magamtól örökre és elzárva az érzelmeimet, sötét köd lepte aggyal távoztam a bunkerből. Magam mögött hagyva életem szerelmét, egy teljes életet, a reményt, egy családot és önmagamat. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése