Seventh

Drága Steve,

a minap bepillantást nyerhettem a seregbe. Persze csak képletesen. Meglátogatott egy barátod.
Peggy Carter néven mutatkozott be, s azt mondta elég jól ismer.
Mesélt rólad azokból az időkből, mikor én nem hallhattam felőled.
Mesélt azokról a kérdésekről, melyekre én nem kaptam válaszokat.
Mintha ismerte volna a látható világod rejtett igazságait.
Amikről azelőtt csupán én tudhattam.

Steve, az a nő velem volt egy idős és már annyi borzalmat látott, amennyit én sosem fogok, csak érezni.
Láttam őt. Gyönyörű, céltudatot és magabiztos.
Pont a szöges ellentétem.
Nem kételkedem hűségedben, de nem lehet, hogy ő volt az egyik oka a megválaszolatlan leveleimnek Steve?
Nem lehet, hogy én siklottam el valami fölött, s az, hogy te kiléptél itt az ajtón ékesszóló bizonyítéka volt annak, hogy engem is magamra hagytál s szerelmedet az egyenruhára cserélted?

Talán csak tévedek.
Talán..

Ő elmondott mindent. Leírta nekem a mindennapjaidat, s azt is mennyit beszéltél rólam.
Hát mégsem feledtél el Steve? Mégis léteztem?

Elmesélte, hogy miket tettél, s szemeim előtt megelevenedett az alakod, s a képzeletbe burkolva láttam magam előtt, hogyan mentesz meg ezreket miközben önmagadat áldoznád fel másokért.
Peg csak mesélt, míg ittam a szavait rólad, melyekben leírta mindazt, melyet én csak a sajtó visszhangján keresztül hallhattam ki a sorok közül, a csend másik oldalán lyukadtam ki.
Az ember azt gondolná, a csend békés. De igazából fájdalmas.

Ő ismerte azt az oldaladat. Míg én csak a másikat láttam.
Az igazi Steve Rogers-t. Neki az volt az igazi.

S bár tudom jól, próbálta leplezni érzéseit, talán látnod kellene a szemeiben a megtört szenvedést, vagy a hangját átjáró áhítatot, mikor rólad beszél.
Szeretett téged Steve. Talán úgy, ahogy én szerettelek.

És igen.
Már csak múlt időben beszélek rólad.
Az elmúlt hónapok szürkén egymásba folytak és elnyelt valami állandó sötétség, mely megsúgta, hogy egyedül maradtam.

Még mindig sötétbe burkolom magam, s tudom még mindig egészen a tiéd vagyok.
Őrzöm az emléked, de abban nem vagyok biztos, hogy a lelkemben tátongó ürességet túl tudom élni.

S hogy miért írok még?
Mert már csak így vagy velem Steve.
Már csak így vagy velem.

Gina