Breaking the law

Ne haragudj, hogy ennyit késtem vele... a nyolc napos előtte/utána határidőbe még így is belefér. Remélem tetszik és már nem esküdözöm, de igyekszem aktívabb lenni. Odin Éltessen <3 

Ismét elérkezett a nap. Mindenki szerint egy neves és csodálatos ünnep, míg nekem egy átok. A születésem több száz éves évfordulója, de mind ezek mellett a kényszer házasságom kezdete is. A férfi, akihez hozzáadtak, minden más nőnek lehozná a csillagokat, rám pedig csak vigyázni próbál és tartani bennem az alig-alig pislákoló lelket. Évekkel ezelőtt Odin parancsba adta, hogy két legjobb harcosa egybekelljen. Hiába volt minden próbálkozás és küzdelem, nem maradt választásunk. Míg Asgard soron következő királyának asszonya lettem, katonából egy anyának szánt vicc, addig mind a kettőnk szíve darabokban hevert a trónterem kövén, kimondva egy-egy átkozott igent. 

Thor és én, jó párost alkottunk, de egy puszi nem több, annyi sem csattant el köztünk az évek folyamán. Eleget tettünk a kötelességünknek, ami eddig a pillanatig elégnek bizonyult. Az utcákon mégis suttogtak a népek, hogy baj van. Miért nem érkezett még meg a trónörökös? 

Ó, ha tudták volna, hogy ott volt. Az a csöppnyi élet a szívem alatt. Rágondolni és fájt, az emléke és az érzések még mindig késszúrásként forogtak a lelkemben. Az esküvőnk napján, Odin kelyhéből iszogatva jöttem rá, hogy túlságosan bíztam a királyban. Míg Lokival, örömkönnyek közt vártuk apró csemeténket, az átkozott elvette tőlünk a jövőt és a gyermeket. Teljesen tiszta lappal kezdhettük meg közös életünket. Mikor kiderült, Loki eltűnt Heimdall szeme elől, senki egy apró hírt nem kapott felőle, míg Bianca, Thor választottja száműzve lett Midgardra, ahonnan nem térhetett vissza, csak abban az esetben, ha a szőkeség örököst nemz az arra méltónak és a pici szíve először megdobban anyja méhében. 

Savanyú képpel öltöttem magamra csillogó fekete ruhámat. Elmémben emlékek cikáztak, amikor még Bianca a szobámban, tűkön ülve várta minden éjszaka, hogy Thorral a patakhoz szökve átbeszélgessék az éjszakákat, majd rózsaszín köd fedte pillantással áradozzon a párnák közé dőlve. Az én életem is révbe ért. Akkor legalábbis azt hittem, mikor Lokival a palota könyvtárában találkoztunk titokban, őrült terveket szövögetve. 

Hajam szoros kontyba fogtam. Már ez is szokásommá vált. Loki szerette a tincseimet, én pedig megtiszteltem azzal, hogy senki más nem láthatta rajta kívül. Mély lélegzet és nekiindultam a szokásos évenként megrendezett bálnak. A tömegtől hirtelen kifordulni lett volna kedvem, de nem tehettem meg. Előre nézve csak Thor kedvesen mosolygó arcára figyelve lépkedtem a hatalmas trón melletti emelvényhez. A fülemhez hajolva ölelt át és azt suttogta, kitartás. Lehunytam a szemem és elképzeltem, hogy a terem hatalmas kapuja kinyílik, palástját húzva maga után pedig a szokásos önelégült mosolyát magára öltve, suhanó lépéseivel hozzám igyekszik. Majd elé lépve annyit mond: Csak egy vicc volt. 

Teltek, múltak az órák, de az álom nem vált valóra. Már az egész udvar hangos hahotázással adta tudtunkra, mennyire élvezik az összejövetelt. Épp egy utolsó szem borsót kergettem a tányéromon, mikor nyílt a bejárat. A szívem kihagyott egy ütemet, de felnézve nagyobb meglepetés ért, mintha az ábrándozásom vált volna valóra. 

A lány lefagyva, remegő végtagokkal állt a terem közepén. Arcáról könnyek hullottak, majd térdre rogyott. Az emberek furcsán összenéztek és sugdolóztak, hogy milyen ruhát visel, de engem annyira nem érdekelt, csak az számított, hogy minél hamarabb odakerüljek hozzá. Mire odaértem volna, már egy hatalmas test megelőzött és mellette térdelve húzta talpra. Thor torkán nem jött ki hang, de én rögtön darálni kezdtem. 

- Bianca! Hogy kerülsz ide? – még mielőtt válaszolhatott volna, egy ismerős hang csendült fel. 

- Raven! – Ott állt. Nem éppen úgy, mint a képzeletemben, hiszen Midgardi fekete színű öltözéket viselt, de kétség kívül Loki volt az. Ahogy közeledni kezdett felém, a ruhája átváltozott és mire elém ért, a jégkék szemeivel pásztázva, királyi mozdulattal torpant meg. 

- MI FOLYIK ITT? – dörrent fel Odin hangja a trónból. Fél szemével igyekezett a lelkünkbe látni. 

- Apám, visszatértem, hogy elvegyem ami engem illet – jelentette ki Loki, ellentmondást nem tűrő hangon. – Elvetted a nőt akit szeretek, elvetted a gyermekem, amihez nem volt jogod. De az Asgardi törvények értelmében, lejárt az idő, amíg a házasságnak élnie kell. Mától semmisnek tekintendő, hiszen nem született a frigyből utód. 

- Én vagyok a törvény! – állt fel a király. Szemei szikrákat szórtak, de tudta, hogy Lokinak igaza van. – Ő hogy kerül ide? 

- Ha már kérdezed… a másik, a tökéletes fiad sem bírta, hogy tönkreteszed az életét. Tudomásom szerint, Thor – itt bátyjára nézett. – Többször lelátogatott Midgardra, minek következtében, a lány méhében ott lapul Asgard következő uralkodója. 

Bianca megkeményítette az arcvonásait és csak biccentett a király felé. Annyira sok volt az információ, hogy hirtelen el is felejtettem hol vagyok. Nem érdekelt, ha halálbüntetéssel, vagy száműzetéssel súlytanak, de ott abban a pillanatban ugrottam Loki nyakába és öleltem magamhoz, igyekezve bepótolni az elvesztegetett időt. 

Odin Friggára nézett, aki csak gyengéden megfogta a kezét. Szavak nélkül beszélgettek, majd a király meghozta a döntést. 

- A törvények értelmében, a mai nappal eltörlöm Thor, Odin fiának és a Raven, a Kriger (*norvég: harcos) házasságát. Ezzel egyidejűleg, köszöntöm a családban a lányt, kinek szíve alatt ott lapul az unokám és visszafogadom nevelt fiam, Lokit, Odin fiát. 

Nagyokat pislogva próbáltam felfogni mit is mondott az átkozott, de már nem volt időm reagálni, hiszen Loki a lábam alá nyúlva kapott ölbe és ott hagyva a termet, egyetlen irányba igyekezett velem. Ellenkezni is elfelejtettem, annyira meglepődtem a gesztuson, de mikor a könyvtárba értünk, a kis olvasó asztalnál két korsó sör fogadott és a közös cicánk: Loki. 

- Boldog szülinapot kedvesem – duruzsolta a fülembe, nekem pedig végre ismét sínen volt az életem.