Sajátos boldogság

Egyedül voltunk. Ő csak ült ott és aggodalmas tekintettel méregetett engem én pedig képtelen voltam rávenni magam, hogy a szemébe nézzek. Túlságosan fájt volna. Épp csak most kaptam vissza és..
-Mikor akartad elmondani?-karba font kézzel, lábammal finoman dobolva meredtem az üvegem túli esőerdőre. Erre az elzárkózott, idegen új világra, mely helyet szorított nekünk, kirekesztetteknek.
Wakanda volt az utolsó mentsvárunk. A háborús bűnösök menedéke. T'Challa birodalma befogadott minket, miután a Bosszúállók csapata darabokra hullott, s a Vasember jóvoltából mindenki, aki nem volt hajlandó aláírni egy mondvacsinált egyezményt, a világ szemében egy életre elítéltetett.
Csak mi maradtunk egymásnak, s míg Steve elment kiszabadítani Clintet, Samet, Wandát és Scottot, Bucky és én az elrejtett királyságban maradtunk. Azt hittem, boldogan élünk majd és miénk lesz a modern "Boldogan, amíg meg nem". Gyönyörűen felépített álomvilágban éltem a képzelet s valóság határán, addig a néhány napig és esküszöm nem érdekelt semmi, csak hogy végre visszakaptam azt, aki után oly nagy hévvel kutattam hónapokon át. Esküszöm minden szarság abban a pillanatban feledésbe merült, hogy újra magamhoz szoríthattam. Bucky Barnes és Lily (:::) végre újra egyek lehettek. Aztán, pár órával azután, hogy Steve lelépett, Shuri berontott a szobánkba és faggatni kezdte Buckyt arról, készen áll-e és biztosan bele akar-e vágni az egészbe.Ahogy a lány karon ragadva magyarázott neki a hibernáció rizikójáról és abból, ahogy Bucky milyen rémült tekintettel méregetett engem, rájöttem, hogy az az alternatív dimenzió, ahol mi ketten boldogok lehetünk, már abban a percben derékba tört, mikor a Tél katonája előkerült.
-Lily én el akartam..-hangja megcsuklott a mondat közben. A hibernációs kamra pedig hangos sípolással adta tudtunkra, hogy idő van. A gép egy idő után elnémult. Nyilván valaki odakintről csendre bírta, hogy kaphassunk még néhány percet kettesben.-Csakis érted teszem!-felállt s mögém lépett. Kezét vállamon nyugtatta.-Nézz rám.-nem mozdultam. Lehunytam a szemem és utat engedtem egy kikívánkozó könnycseppnek. Elém lépett én pedig lehajtottam a fejem. Nem tudtam..Nem akartam látni. De kezével finoman megemelte államat, kényszerítve, hogy ránézzek.-Kérlek.
-Gyűlöllek!-motyogtam elhaló hangon.
-Én is szeretlek.-mosolyodott el keserűen.-De fel kell fognod, hogy mindent érted csináltam. Minden csak miattad kell, hogy így történjen.-kérdőn felvont tekintetem mellé még szívem szerint ráüvöltöttem volna, hogy ne hordjon össze hetet-havat és ne hazudjon nekem, de folytatta.-Azért bujdokoltam, hogy ne találhass rám. Hogy ne árthassak neked. Látod mi lett most?-kérdezte költőien körbe mutatva.-Itt volt ez a Sokoviai pasas, mondott pár szót és már fogalmam sem volt arról ki vagyok.-hangjában a düh vegyült az elkeseredettséggel.-Mi van, ha legközelebb is jön egy Zemo-hoz hasonló és..-most rajta volt a sor, hogy elforduljon tőlem. Az üvegfalhoz lépkedett én pedig nem tudtam kivenni az arckifejezését a visszatükröződésben.
-Bucky?
-Mi lett volna ha téged is bántalak? Kis híján gond nélkül lemészároltam a fél csapatodat és..
-DE NEM TETTED!-bizonygattam zokogva.
-Nem bízom az elmémben.-óvatos mozdulattal simított ki arcomból egy tincset, majd végigsimítva rajta, letörölt egy könnycseppet.
-Én bízom benned.-tenyerébe temettem arcomat, s karommal az övét szorongattam, mintha ezzel bármi reményem volna arra, hogy meggondolja magát.
-Sajnálom, nem vállalhatok ekkora kockázatot.-a gyötrelem szilánkosra törte a tekintetét. Vagy csak önmagamat láttam benne összetörni?-Nem kellene ilyen elcseszettnek lennem...
-Nekem meg nem kellene szerelmes legyek beléd, mégis az vagyok és ez ellen nem tehetsz semmit!
-Nem is akarok!-nevetett fel keserűen. S abban a pillanatban kitárult a fotocellás ajtó. Shuri szemlesütve kért bocsánatot.-Mindjárt megyek.-biccentett a lánynak, majd utoljára rám emelte tekintetét.-Szeretlek Lily. És nem kell úgy tenned, mintha ez örökké szólna. De amíg nem találják meg ennek a módját, hogy kitöröljék az agyamból ezt a szarságot, szeretnélek biztonságban tudni.
-Még be sem léptél abba a gépbe, de esküszöm máris hiányzol.-ajkamba harapva próbáltam elfojtani a feltörő zokogást.
-Pont ezért teszem ezt. Mert tudom, hogy szeretsz annyira, hogy várni fogsz rám.-olyan erővel szorítottam magamhoz, hogy szinte belefájdult minden porcikám. De nem érdekelt, Magamba akartam szívni belőle annyit, amennyi elég ahhoz, hogy kibírjam azt a meghatározatlan időt, amit nélküle kell eltöltsek, bár pontosan tudtam, hogy ez teljességgel lehetetlen és az első dolog, amit azután teszek, hogy a kamra bezárul mögötte az lesz, hogy a szobámba rohanok és úgy bőgök majd, mint egy kisgyerek, akitől elragadták a kedvenc játékát. De ahogy utoljára azokba a gyönyörű kék szemekbe néztem, próbáltam arra gondolni, hogy bár most meghaltam ebben az ölelésben, majd talán újra élhetek, ha Bucky átka megtörik,s ugyan nem leszünk megmentett hercegnő és fehér lovon érkező herceg. De talán miénk lehet majd a sajátos, elcseszett boldogan éltek, amíg meg nem..