Egész álló nap fel le sétálgatott a lakásban idegesen. Néha ivott egy pohár vizet, aztán előszedte a tányért és visszatette a helyére. Nem evett. Verte a víz. Dél környékén próbáltam közelebb menni hozzá, hogy egy kósza érintéssel rájöjjek, nem e lázas. A testének szokásos hőmérséklete volt. Majdnem hogy lerázta magáról a tenyerem és mérges arckifejezéssel vonult be a fürdőbe. Nem tudtam hova tenni a mindig mosolygós Steve Rogerstől ezt a fajta viselkedést. Ha nem lett volna ízig-vérig férfi, még azt is meg mertem volna kockáztatni, hogy menstruál.
Délután már teljesen az agyamra ment a járkálásával, mikor egyszer csak megjelent az ajtóban talpig kinyalva, öltönyben. Az ajtófélfán dobolva kezdett sürgetni.
- Öltözz fel. El kell menjünk egy helyre.
Először azt hittem rosszul hallok, hiszen órák óta meg se mukkant. De féltem, hogy valami nagy baj van, ezért szó nélkül magamra kaptam egy csinosabb ruhát és követtem a taxival. A hátsóülésen nyomorogva nyaggatni kezdtem.
- Mi a baj Steve? Egésznap olyan furcsán viselkedtél… - ő csak megcsóválta a fejét és ismét némaságba burkolódzott. Se perc alatt elöntött a düh. – Jól van! Ne mondj semmit, hadd aggódjak!
Amint megérkeztünk a helyszínre, még inkább összezavarodtam. Valamiféle kerti party volt, csicsásan feldíszítve a teljes udvar. Fények, gyertyák és csillogó dolgok vettem körül minket, majd egyszer csak megpillantottam barátnőmet, ahogy ugyancsak kisestélyiben egyensúlyozik egy pohár pezsgővel és valami gyerekkel ordibál. Valószínűleg ő lehetett a főszervező. Lily és Bucky táncoltak, míg Thor az egyik asztalnál diskurált nagyban Lokival és a Maximoff ikrekkel.
- Mit keresünk itt? – vontam fel a szemöldököm, de a szőkeség még mindig betartotta a „vágj savanyú képet és kussolj” című fogadalmát.
Sértődötten ott hagytam inkább a francba és próbáltam megtudakolni mi folyik itt. Bianca hatalmas vigyorral ölelgetett meg, de szinte rögtön lerázott egy mondvacsinált ürüggyel. Mikor feltűnően kerülni kezdett mindenki, elkezdtem járatni az agyam, hogy mégis mit művelhettem, amiért mindenki leprásként kerüli a társaságom. Végül megérkezett a válasz.
Steve ott állt egyik lábáról a másikra dülöngélve a kisszínpadon, mikrofonnal a kezében és remegő hanggal beszélni kezdett egy papírból.
- Raven, sajnálom, hogy elviselhetetlen voltam a mai nap folyamán, de tudnod kell, hogy az agyam már rég nem otthon járt, mikor reggel a konyhában kávéztunk. Azon töprengtem, hogy milyen békések is ezek a pillanatok és mennyire szeretném, ha életem hátralévő részében minden reggel így kezdődne el. Melletted – itt nagyot nyelt, nekem pedig majd kiugrott a szívem a helyéről. Ez most az aminek tűnik? – Ne haragudj, amiért ilyen mogorva voltam, de másként képtelen lettem volna várni, hogy feltegyem a kérdést. Most eljött az ideje. Szeretném megköszönni ezeknek a csodálatos embereknek, hogy segítettek összehozni ezt a csodálatos helyszínt. Azt akartam, minden tökéletes legyen. Már csak annyi maradt hátra… - sétált felém, elöntött a forróság és a sírás egyvelege. – Meg kell kérdezzem… te is szeretnél minden reggel velem kávézni? Szeretnéd minden este a History Channelt nézni? – itt felnevettem, hiszen a háborús hobbijától néha falnak tudtam volna menni. – Szeretnél a feleségem lenni?
Elkapott a sírógörcs és egy egyenes válaszadás nélkül borultam a nyakába zokogva. Konkrét igent képtelen voltam kimondani. A torkom görcsölt az örömtől, de a fejem majdnem leesett a helyéről, úgy bólogattam. Óriási vigyor terült szét az arcán és magához húzva csókolt meg. Remegő ujjamra ráhúzta a gyűrűt, amivel akkor és ott nem is foglalkoztam igazán. Csak másnap a konyhában babrálva gyönyörködtem a letisztult szépségében, miközben az asztal másik végén a vőlegényem szürcsölgette feketén a forró kávéját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése