Twelve Letters-Fifht

Drága Steve!

Hosszú idő szállt már tova, mióta elmentél. Nagyon hosszú.
Már nem arról beszélek, hogy "halott" vagy, hanem mióta már nem vagy ugyan az.
Észrevetted ugye? Még mindig csak idézőjelben vagyok képes kifejezni a felfoghatatlant.
A számomra felfoghatatlant.
Pedig négy hónapja már..

Voltak levelek korábban, melyek nem voltak képesek kellőképp összeszedetten elmondani amit akartam. Nem mintha ez valamiben is más volna.
Igazából én nem tudok tisztán gondolkodni.

És tudod mit csinálok ilyenkor Steve?
Elhitetem magammal, hogy itt vagy.
Hogy nem csak álmomban kísértesz.
De ez nem ugyan olyan.
Üresnek érzem magam és kimondhatatlanul elveszettnek.
Érted miről hadoválok ugye?

Olyan vagyok, mint a semmiben rabláncon bolyongó kísértet.
Mint akitől elvettek valamit, ami feltétlenül szükséges ahhoz hogy éljen.
Nekem Te voltál az a valami.
Azóta pedig, akár a szárnyaszegett madár, akármikor repülni próbálnék, csak lezuhanok.

Így visszaolvasva talán értelmetlennek tűnnek az utolsó szavak, de nem azok.

Igaz, ami igaz, magad és önként vonultál harcba, hogy fegyvert ragadva életed árán is védelmezz egy olyan országot, melyről azt hitted, hogy a becsület és a jóindulat biztos alapjain nyugszik.
Nem a te hibád volt, de valahol mégis.

Nem vetted észre, hogy csak ki akarnak használni.
Végül pedig el is vettek.
S bár Amerika Kapitánya lett a legtisztább, legnemesebb ember, már mégsem voltál teljes egészében az a Steve Rogers, akibe egykoron beleszerettem.

Néha szeretném hinni, hogy ez a lidércnyomás megszűnik egyszer, s majd akkor minden szép és jó lesz,addig pedig csak várnom kell.
De  bevallom, gyengülök.

Itt hagytál, egyedül és ezért dühös vagyok rád, de minden alkalommal mikor erre gondolok eszembe jut a gyönyörű arcod és..
És az is, hogy bár talán nem vagy halott, de az az ember meghalt benned akire szükségem lett volna.

Talán ezért haldoklom én is belülről.

És már hallom kopogtatni.
Nem vagy itt. Talán nem is leszel, de amíg belép, addig remélhetek.

Gina.

A lap meggyűrődött a kezemben.Arcom torz grimaszba rántotta a felismerés, hogy a nő, akiért életemet adtam volna, az ötödik levélben már érezhetően kezdte elveszíteni a reményt.
Nem tudom, a többiben mi áll, de nem vagyok benne biztos, hogy el tudom viselni.