A fekete gyűrűt az asztalra teszem. Pont mint máskor,
mielőtt nekikezdenék. Talán csak megszokás. A méregzöld
kőberakáson megcsillannak a napsugarak, mielőtt behúzom a függönyt. Most, is,
mint oly sokszor ez előtt, gondolkodóba ejt, miért is nem lehetne ezt a
varázslatot a sötét szobán kívül végrehajtani? Na nem mintha az jobban illene a
boszorkányokról kialakított imázshoz. Lehet hogy ez csak elvi kérdés.
Vagy lehet, hogy a gyertyák szimplán stílusosabbak.
De talán a varázslatoknak csak azért kell rejtve maradniuk, mert mi magunk sem akarjuk igazán, hogy azok a titkok, melyeket meg kívánunk tekinteni velük, napvilágra kerüljenek.
Ami a nyilvánosságot illeti...
Behunyom a szemem és pillanatokon belül hallom, hogy kattan a zár az ajtón. Világos és egyértelmű jelzés. Leginkább Visio-nak szól, aki szeret a "nyitott ajtó" kifogással dobálózva átsuhanni a falakon.
Nincs nyitva az ajtó.Bár már ez sem túl mérvadó. Nincs lakat alatt a hét pecsétes titkom, csupán az nem látja akiről szól.Helyesbítek. Azt nem érdekli.
A vörös bársony terítőre rajzolt vonalak találkozási pontjainál gyertyák égnek.Pontosan öt darab, egymástól megegyező távolságban, félkör ívbe helyezve.
Én zárom be a kört, s ajkaim megformázzák az oly sokszor ismételt szavakat.
A varázslat útnak indul, s kiszökik az küszöb alatt, hogy megkeresse azt, akit látni kívánok, de egy részét hátra hagyva izzó, fehér burkot von körém, s derengésében a kis helyiségben eluralkodnak a nyújtózó árnyékok.
A kör középpontjába, a vonalak mentén kúszik a mágia, s halk pukkanással egybe olvadva egy fénycsóva szemmagasságba emelkedik.Néhány másodpercig csak ott lebeg, majd tágulni kezd, s a kiszélesedő ovális ablak, melyet alkot, képet ad egy másik helyről. És róla. Valaki mással.
Arcom fintorba torzul, ahogy látom az ismerős képet. Szőke haj, makulátlan bőr, barna szemek.
Összességében a tökéletes összkép, egy tökéletes nővel.
Legalábbis egész biztosan az volna, ha épp nem Steve-el kefélne.
De a lényeg ugyan az.
Még egy a "Barbie vagyok, de mégsem" típusból.
Úgy látszik az utóbbi időben megcsappant a jelentkezők száma az "Ügynök voltam, szóval gondold meg kezdesz-e velem" kategóriából.
Vagy feladta a küzdelmet, hogy visszaszerezze?
Talán ez már az első próbálkozás volna arra, hogy tovább lépj Kapitány? Meg kell mondjam, elég rosszul csinálod.
Mióta Sharon dobott csak a szőkékkel próbálod elfelejteni. Vagy betölteni a hiányt.
Végérvényesen pedig csak őket töltöd meg önmagaddal.
Velük már nem vagy úriember.
Bezzeg engem még szép szavakkal kosaraztál ki.
Azokkal a szavakkal, amelyek, azóta is ott keringenek tudatomban, várva a megfelelő pillanatra, hogy felszínre törve eszembe juttathassák a saját hiányosságaimat.
De talán a varázslatoknak csak azért kell rejtve maradniuk, mert mi magunk sem akarjuk igazán, hogy azok a titkok, melyeket meg kívánunk tekinteni velük, napvilágra kerüljenek.
Ami a nyilvánosságot illeti...
Behunyom a szemem és pillanatokon belül hallom, hogy kattan a zár az ajtón. Világos és egyértelmű jelzés. Leginkább Visio-nak szól, aki szeret a "nyitott ajtó" kifogással dobálózva átsuhanni a falakon.
Nincs nyitva az ajtó.Bár már ez sem túl mérvadó. Nincs lakat alatt a hét pecsétes titkom, csupán az nem látja akiről szól.Helyesbítek. Azt nem érdekli.
A vörös bársony terítőre rajzolt vonalak találkozási pontjainál gyertyák égnek.Pontosan öt darab, egymástól megegyező távolságban, félkör ívbe helyezve.
Én zárom be a kört, s ajkaim megformázzák az oly sokszor ismételt szavakat.
A varázslat útnak indul, s kiszökik az küszöb alatt, hogy megkeresse azt, akit látni kívánok, de egy részét hátra hagyva izzó, fehér burkot von körém, s derengésében a kis helyiségben eluralkodnak a nyújtózó árnyékok.
A kör középpontjába, a vonalak mentén kúszik a mágia, s halk pukkanással egybe olvadva egy fénycsóva szemmagasságba emelkedik.Néhány másodpercig csak ott lebeg, majd tágulni kezd, s a kiszélesedő ovális ablak, melyet alkot, képet ad egy másik helyről. És róla. Valaki mással.
Arcom fintorba torzul, ahogy látom az ismerős képet. Szőke haj, makulátlan bőr, barna szemek.
Összességében a tökéletes összkép, egy tökéletes nővel.
Legalábbis egész biztosan az volna, ha épp nem Steve-el kefélne.
De a lényeg ugyan az.
Még egy a "Barbie vagyok, de mégsem" típusból.
Úgy látszik az utóbbi időben megcsappant a jelentkezők száma az "Ügynök voltam, szóval gondold meg kezdesz-e velem" kategóriából.
Vagy feladta a küzdelmet, hogy visszaszerezze?
Talán ez már az első próbálkozás volna arra, hogy tovább lépj Kapitány? Meg kell mondjam, elég rosszul csinálod.
Mióta Sharon dobott csak a szőkékkel próbálod elfelejteni. Vagy betölteni a hiányt.
Végérvényesen pedig csak őket töltöd meg önmagaddal.
Velük már nem vagy úriember.
Bezzeg engem még szép szavakkal kosaraztál ki.
Azokkal a szavakkal, amelyek, azóta is ott keringenek tudatomban, várva a megfelelő pillanatra, hogy felszínre törve eszembe juttathassák a saját hiányosságaimat.
"Sajnálom Nell, ez a dolog közöttünk, azt hiszem nem működne! Nem miattad, ez az én hibám csak azt hiszem nem tudnálak oly módon értékelni téged, mint azt megérdemelnéd."
A Sharon utánzatokkal tudsz úgy bánni, ahogy megérdemlik?
Elnevetem magam, ahogy figyelem a kifulladt párocskát, s a múlt nyitott ablakán át nézem, hogy Steve mosolytalan arcán megcsillan a veríték.
A szeméből is elveszett már az a fény, amit egykor úgy szerettem.
Egy pillanatra eszembe jut az idióta Disney mese. Pont olyan a kép, mint a Kis hableányban, s én Arielként figyelem a személyre szabott Eric-em képét egy varázslat közepén.
De én nem adom el a hangomat a szerelemért.
Nem. Itt én vagyok az, akinek mindenért megfizetnek.
Ezért is nevetséges önmagában véve a feltételezésem.
Ha törődne ezekkel a ribancokkal, nyilván feltűnt volna neki, hogy rövid időn belül mondhatni "felszívódnak".
A kínkacajom utolsó fuvallatával kialszanak a gyertyák is körülöttem, s a varázslat megszűnik.
Miközben a szekrénybe helyezem a használt kellékeket, ujjamra húzom a gyűrűt, s egy pillanatra, mint mindig, most is hallom a sikolyokat és titokban örülök is, hogy rájöttem erre az összekötő kapocsra. Így legalább a régiek nem tudják figyelmeztetni a legutolsót.
~ooo~
~ooo~
-Hova mész Nell?-kérdi Steve mosolyogva a konyhapult mögül. Szóval már haza is értél? Elég gyors volt a búcsútok, remélem kihasználtad. Hangjára Wanda hátra fordul a bőrkanapéról. Nyilván ha nem hívják fel rám a figyelmet észre sem vett volna.
-Csak van egy megváltandó lélekhez, aki a segítségemre szorul!-biccentek felé, s alig bírom megállni, hogy elnevessem magam.
-Nem unalmas ez?-kérdi a lány, felállva az ülőalkalmatosságról.-Úgy értem, látod a múltjukat és a jövőjük egy darabját.-egy pillanatra a távolba réved, de én a kapitány mozdulatait figyelem. Ő Wandát nézi.-Az rendben van, hogy segítesz nekik, de nem monoton egy idő után? Sok klisés emberi élet.
-Meglepődnél, olykor milyen sokszínűek tudnak lenni.-mosolyom alá rejtem a hazugságot. Sokszínűek? Ugyan. Leginkább szőkék barna szemmel. És könyörögnek az életükért. Némelyik még harcol is érte. Nem mintha volna esélyük.-És mondhatni én vagyok a korrektor, amivel eltusolhatják a hibáikat, mielőtt elkövetnék őket.Újra.-Steve-re nézek, aki még mindig mosolyog, s ezúttal engem néz.
-Szép dolog, amit teszel!-mondja, én pedig közben kijavítom önmagam, persze csak gondolatban.
Én vagyok a radír, mely véglegesen letörli a lelküket erről a világról.
-Azt hiszem mennem kéne.-sóhajtok egyet s egy pillanatra még elmerengek az enyémhez fűzött kék szempáron, s azon gondolkodom, vajon ettől a libától könnyebb lesz-e megszabadulni, mint az elődeitől.
-Jó munkát!-mondja Steve, aztán visszatér a saját dolgához. A másik boszorkány is motyog valami hasonlót, s mielőtt megmozdulnék, próbálom visszatartani a hányingert.
-Minden percét élvezni fogom.
Nem attól vagyok rosszul,amit teszek. Az számomra teljességgel normális. A picsákat megfosztani a lelküktől, hogy aztán szép lassan elenyésszenek a semmiben, s a gyűrűmbe zárni életesszenciájukat? Mi ez, ha nem a világ legjobb munkája?
-Csak van egy megváltandó lélekhez, aki a segítségemre szorul!-biccentek felé, s alig bírom megállni, hogy elnevessem magam.
-Nem unalmas ez?-kérdi a lány, felállva az ülőalkalmatosságról.-Úgy értem, látod a múltjukat és a jövőjük egy darabját.-egy pillanatra a távolba réved, de én a kapitány mozdulatait figyelem. Ő Wandát nézi.-Az rendben van, hogy segítesz nekik, de nem monoton egy idő után? Sok klisés emberi élet.
-Meglepődnél, olykor milyen sokszínűek tudnak lenni.-mosolyom alá rejtem a hazugságot. Sokszínűek? Ugyan. Leginkább szőkék barna szemmel. És könyörögnek az életükért. Némelyik még harcol is érte. Nem mintha volna esélyük.-És mondhatni én vagyok a korrektor, amivel eltusolhatják a hibáikat, mielőtt elkövetnék őket.Újra.-Steve-re nézek, aki még mindig mosolyog, s ezúttal engem néz.
-Szép dolog, amit teszel!-mondja, én pedig közben kijavítom önmagam, persze csak gondolatban.
Én vagyok a radír, mely véglegesen letörli a lelküket erről a világról.
-Azt hiszem mennem kéne.-sóhajtok egyet s egy pillanatra még elmerengek az enyémhez fűzött kék szempáron, s azon gondolkodom, vajon ettől a libától könnyebb lesz-e megszabadulni, mint az elődeitől.
-Jó munkát!-mondja Steve, aztán visszatér a saját dolgához. A másik boszorkány is motyog valami hasonlót, s mielőtt megmozdulnék, próbálom visszatartani a hányingert.
-Minden percét élvezni fogom.
Nem attól vagyok rosszul,amit teszek. Az számomra teljességgel normális. A picsákat megfosztani a lelküktől, hogy aztán szép lassan elenyésszenek a semmiben, s a gyűrűmbe zárni életesszenciájukat? Mi ez, ha nem a világ legjobb munkája?
Nem, kétségkívül nem ettől fordul fel a gyomrom. Hanem a tudattól, hogy rajtam kívül szinte minden második útszéli riherongy megfelel Neki. Csak én nem vagyok elég jó.
És nem is leszek soha.
És nem is leszek soha.
Hát jó. Legyen így Steve! Te elkezdted a játékot, én befejezem. Szép lassan kiütöm a királynőidet, s ha majd üres lesz a sakktábla, amikor rájössz mit veszítettél, akkor majd én adok mattot a királynak.
De addig..
Igyekszem meggyőzni magam arról, hogy mindez nem számít.
Mert igazából én kibaszottul allergiás vagyok az érzésekre.
Mert igazából én kibaszottul allergiás vagyok az érzésekre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése